POSzT - Pécsi Országos Színházi Találkozó

Date: 2014
Venue: Pécsi Országos Színházi Találkozó

A 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott előadások közül a következők kerültek be a 2014. évi POSZT versenyprogramjába:

NAGYSZÍNHÁZ

A képzelt beteg – Örkény István Színház, Budapest
Molière nyomán írta Mohácsi István és Mohácsi János
Rendező: Mohácsi János 

A tanítónő – Miskolci Nemzeti Színház
Írta: Bródy Sándor
Rendező: Rusznyák Gábor

Az álomkommandó – Pesti Színház, Budapest
Írta: Sütő András
Rendező: Szász János

Énekes madár – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Írta: Tamási Áron
Rendező: Koltai M. Gábor

Fényevők – Katona József Színház, Budapest
Makszim Gorkij A nap gyermekei című művét fordította és átdolgozta Radnai Annamária
Rendező: Ascher Tamás

Opera ultima – Újvidéki Színház

Beumarchais A sevillai borbély és Figaro házassága című művei alapján

Rendező: Kokan Mladenović

KAMARA- vagy STÚDIÓSZÍNHÁZ

I. Erzsébet – a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a FÜGE közös produkciója
Írta: Paul Foster
Az előadás szövegváltozatát Várady Szabolcs fordítása alapján Szikszai Rémusz készítette.
Rendező: Szikszai Rémusz

A hosszabbik út – a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója
Nick Hornby regénye nyomán
Rendezte: Gigor Attila 

Alkésztisz – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Euripidész nyomán írta Székely Csaba
Rendező: Sorin Militaru  

Bányavakság – a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója
Írta: Székely Csaba
Rendező: Bérczes László 

Csipke – Kolozsvári Állami Magyar Színház
Máté Angi Mamó című regénye alapján a színpadi adaptációt készítette Góli Kornélia és Mezei Kinga
Rendező: Mezei Kinga

Vörös – a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciója
Írta: Brestyánszki B.R.
Rendező: Máté Gábor

Woyzeck – Miskolci Nemzeti Színház
Írta: Georg Büchner
Rendező: Béres Attila

OFF a Kodály Központban
A Fesztivál teljes jegykínálata várhatóan 2014. május 10-től lesz elérhető.