Bródy János koncert 2017

Tickets

Date: 2017
Venue: Országosan

Bródy 70 - Bródy János koncert turné 2017

Isten éltesse Bródy Jánost, aki jövő év tavaszán tölti be hetvenedik születésnapját. A Kossuth- és Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművész, ebből az alkalomból barátai és tisztelői kérésére és mindenki örömére megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról…

A dalszerző - aki az Illés és Fonográf együttesek meghatározó egyénisége, Szörényi Levente egykori szerzőtársa, Koncz Zsuzsa és Halász Judit dalok értelmi szerzője, a Kőműves Kelemen, illetve az örök érvényű István, a király rockopera egyik megálmodója - a mai napig hűséges maradt önmagához, szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait.

Bródy János országos koncert turnéra indul 2017-brn.

A jegyárak helyszínenként eltérnek!

Powered by Interticket