Főoldal > Abroad > Nemzeti Minimum koncert

Nemzeti Minimum koncert

Nemzeti Minimum koncert

Venue: Papp László Sportaréna Budapest
Date: 2015. 09. 26. ( szombat )

TICKETS

Sajtos István így ír a rendezvényről:
Közel száz előadóművész vállalta, hogy ingyenes fellépésével támogatja a Nemzeti Minimumot, hangsúlyozva ezzel a kezdeményezés fontosságát.

A Papp László Budapest Sportaréna, mint az ország legnagyobb befogadó intézménye, nemzeti szimbólumként is tökéletes helyszíne a Nemzeti Minimumnak. Hozzájárul ahhoz az állampolgársági kezdeményezéshez, amely abban bízik, hogy nemzetünk és Európa életében lehetnek közös pontok, közös értékek és érdekek.

A szeptember 26-i koncert szervezését, technikai hátterét, valamint rögzítését professzionális cégekkel közösen végezzük.

Szeretnénk olyan gyerekeket és családokat is elhozni az Arénába, akik helyzetüknél fogva nem vagy csak nagyon nehezen jutnak el egy ilyen rendezvényre. Az országosan és nemzetközileg is elismert művészek kiállása a nemzet felelős gondolkodását erősítheti – az állampolgárok jó szándékára, szolidaritására építve. A különböző szolgálatok, szervezetek pedig konkrét és gyakorlati segítséget is nyújthatnak.

A jegyeket jelképes 2015 forintért értékesítjük, fenntartva jelentős mennyiséget azoknak a partnereinknek, szolgálatoknak és támogatóknak, akik egyetértenek és segítik kérésünket. Az általuk megvásárolt jegyeket akár társadalmi felelősségvállalásként is a hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak adhatják.

A program összes résztvevője ingyen dolgozik, térítésmentesen nyújtja szolgáltatásait.

A következő művészek fellépésére számítanak:

30Y, Amadinda, Animal Canibals, Anna & the Barbies, Apacuka, Balázs Feco, Bánfalvi Eszter, Bereczki Zoltán, Bernáthy Zsiga, Bíró Eszter, Boggie, Bretz Gábor, Bródy János, Buborék, Budapest Bár, ColorStar, Danics Dóra, Dés László, Dinyés Dániel, Dolák-Saly Róbert, Eckü, Elefánt, Eszményi Viktória, Eszter-lánc mesezenekar, Fábián Juli, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Fodor Beatrix, Fülöp Zsuzsa, Galkó Balázs, Geszti Péter, Gulyás Dénes, Hábetler András, Horgas Eszter, Iván & the Parazol, Jéger Dorottya, Jónás Vera Experiment, Jordán Tamás és a Merlin Kommandó, Keszei Bori, KFT, Kolonits Klára, Koós Réka, Kováts Műhely, Magashegyi Underground, Magna Cum Laude, Margaret Island, Matiné, MINIMUM kórus Incze Zsóka vezetésével, Mintapinty, Mogyoró Kornél, Müller Péter Sziámi and His Friends, Oláh Gergő, Pasztircsák Polina, Pál Dénes, Pátkai Rozina, Péterfy Bori & Love Band, Quimby, Rácz Rita, Random Trip, Romengo, Singh Viki, Soma Mamagésa/VANAVAN, Somló Tamás, Szalóki Ági, Szimfónia Program fiatal zenészei, Szíj Melinda, Szinetár Dóra, Szirtes Edina Mókus, Takáts Eszter Band, Tambala, Tarján Veronika, Tárkány Művek, Tóth Vera, Vásáry André, Wierdl Eszter, Z’mirim, Zorán,…

Még több visszajelzést várnak, így a névsor változhat!



Jegyárak:
1000Ft

TICKETS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top