Cirque du Soleil Quidam

Tickets

Date: 2015.02.13-15.
Venue: Papp László Sportaréna Budapest

Négy előadást tart a világhírű Cirque du Soleil jövő februárban a magyar fővárosban. A kanadai székhelyű utazó társulat Quidam című produkcióját 2015. február 13-án, 14-én és 15-én mutatja be a Papp László Budapest Sportarénában.

A Quidam 1996 áprilisában debütált Montréalban nagy sátras produkcióként, azóta a show milliókat nyűgözött le turnéi során mind az öt kontinensen. 2010 decemberében a Quidamot aréna showként is bemutatták Észak-Amerikában. A nemzetközi gárda 46 akrobatából, zenészekből, énekesekből és néhány karakterszereplőből áll - tájékoztatta a budapesti fellépéseket szervező Live Nation csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a történetben az ifjú Zoé unatkozik, fásult és szótlan szülei nem vesznek róla tudomást. Értelmetlennek érzi mindennapjait, keresi, mivel tölthetné ki az életében tátongó űrt, amikor egy képzeletbeli világba csusszan át - a Quidamba, ahol olyan karakterekkel találkozik, akik lelke felszabadítására bíztatják.
A Cirque du Soleilt egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben. A québeci központú szervezetnek jelenleg négyezer alkalmazottja van, köztük 1200 művész ötven különböző országból. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint háromszáz városában fellépett már, összesen több mint százmillió néző előtt. A cirkusz 2007-ben és 2008-ban Delirium, 2010-ben Saltimbanco, 2012-ben Alegría, tavaly februárban pedig Michael Jackson: The Immortal című nagyszabású akrobatikus darabjával lépett fel Magyarországon. A kortárs cirkusz jelentős képviselőjének számító társulat előadásainak jellegzetessége a karakterek és a történet erős szerepe, az élő zene, valamint a személyre szabottan, Montréalban kézzel készített jelmezek, cipők és más kellékek. A legújabb színpadtechnikával és több mozgó vetítőfallal dolgozó, minden dalnál színpadképet váltó előadás alatt stroboszkópot is használnak, ködgép és különböző pirotechnikai elemek mellett.


A Quidam című előadás Budapesten 2015. február 13-án pénteken 20 órakor, február 14-én szombaton 16 és 20 órakor, február 15-én vasárnap pedig 16 óra 30 perckor kezdődik.

Jegyárak: 10.300 és 24900 Ft között!

Tickets