Főoldal > Abroad > Böjte Csaba előadás az Arénában

Böjte Csaba előadás az Arénában

Böjte Csaba előadás az Arénában

Venue: Papp László Sportaréna Budapest
Date: 2018. 09. 13. ( csütörtök )

TICKETS

BÖJTE CSABA AZ ARÉNÁBAN!

A kolozsvári születésű ferences rendi szerzetes Böjte Csaba amellett ,hogy egy segélyező alapítvány vezetője számos előadást is tart országserte, s számos könyvet írt már amik mind közönség sikerré váltak, legutóbb 2016-ban párkapcsolati témában írt könyvet. Az Év emberévé is választották és megkapta már a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét is, idén pedig élete egyik legnagyobb jótékonysági vállalkozására készül.

 Jobb velünk a világ címmel rendezvényt szervez Bőjte Csaba az Arénába, hogy nagyobb tömegekhez szólhasson  és vigyen örömöt az életükba. A Jobb velünk a világ! Böjte Csaba előadás 2018. szeptember 13-án a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendezésre.

Ezen az alkalmon ünnepelik a Szent Ferenc Alapítvány elindulásának 25 éves jubileumát és a Jobb Velünk a Világ! rendezvénysorozat 10 éves évfordulóját is.

A Nemadomfel Együttes mellett fellép majd Edda Művek, Oláh Ibolya, Presser Gábor, a Republic, a Never Give Up gospel kórus és Sebestyén Márta is.

Jegyárak és jegyvásárlás lentebb!

A rendezvényre támogatói jegy vásárolható.
A támogatói jegytípusok a kosár felületen választhatók ki, az ár melletti legördülő menüből.

TICKETS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top